2015. május 31., vasárnap

Alive

Sziasztok kedves olvasók!
Csak szerettem volna mindenkit megnyugtatni, hogy élek és hogy folytatódik a történet, tudom, hogy hosszú időre eltűntem és remélem maradt valaki aki olvassa még a történetet mert még csak most jönnek a legizgibb részek! Már elkezdtem írni őket és remélem, hogy fog tetszeni nektek:) Bocsánat még egyszer, hogy eltűntem csak sűrű volt a program és ígérem mostantól próbálok időt szakítani az írásra is!:)
xo xo -V

28. fejezet(részlet 3)



Elindultunk a kérésére haza.
-         - Dan? Lehetne, hogy még egy kicsit titokba tartsuk ezt? – nézett a gyűrűre, hogy egyértelművé tegye mi is az az Ez. Szeretném, ha először a család tudná meg és utána mindenki más, rendben? – kérdezte félénken, őszintén kicsit megijedtem, de hinni akartam, hogy tényleg csak azért akar titkolózni, hogy a család legyen először beavatva. Mondjuk, ismerve a „szomszédokat” nagy pletykaáradatot indítunk el ismét. De nem érdekelt mit mondanak, nem tudják ezt elrontani.
-         Persze – adtam be a derekam, nem akartam mutatni, hogy kétségeim vannak, hogy vajon az igazat mondta-e.
-         Köszönöm –nézett rám szerényen a halványkék szemeivel, mire én megfogtam kis kezét és a tündöklő gyűrűt lefordítottam, hogy ne lássa senki. - Én tudni fogom, hogy ott van – mosolygott biztatóan, ami kicsit segített. Miután beindítottam a kocsit mindketten némák voltunk, néha loptam pár pillantást a gyönyörű szőkeségről mellettem és láttam, hogy a gyűrűt csodálja, de utána rögtön vissza is néztem az útra.
-         Két nap múlva ballagás – avatott be, mert minden fejleményről lemaradtam az utóbbi pár hétben.
-         Nem terveztem menni…- mondtam ki az igazságot.
-         Mi? De miért nem? – lepődött meg.
-         Én amilyen gyorsan lehet, megszervezem anya temetését és úgy gondoltam, hogy a holnap után tökéletes lenne, mert akkor lesz 15 éve, hogy apa meghalt – mondtam ki, egy pillanatra megcsuklott a hangom ugyan, de nem akartam mutatni, hogy milyen fontos ez nekem.
-         Megértem, szeretnéd, hogy ott legyek veled? – kérdezte várva a válaszom.
-         Nem, egyedül szeretném, és neked ott kell lenned a ballagáson.
-         Biztos? – vágott szomorú arcot, nem akartam, hogy boldogtalan legyen, de ez önállóan kellett véghezvinnem.
-         Teljesen, Cany – sandítottam rá és megengedtem egy halvány mosolyt.