A következmények…

6. fejezet

Nem lett valami hosszú, de mostantól már hosszabb részek jönnek majd! Remélem tetszeni fog és a kövit csak akkor hozom, ha összejön a 4 megjegyzés!

xo xo

Még ki sem nyitottam a szemem, mikor már éreztem, hogy a fájdalom csak úgy lüktet a fejembe. Lehunyt szemmel próbáltam „visszamenekülni” az általam kreált világba ahol nem várt rám semmi ilyesmi.

Egy nagyot nyújtózkodtam mikor végre sikerült kinyitnom a szemem.

Ennél jobban meg sem lepődhettem volna, Candice Jackson volt az első, akit megláttam, és ahogy körülnéztem nem is az én szobámban voltam.

-Jó reggelt!

-Mi tö…

-Mi történt az éjjel?- fejezte be a mondatom.

-Igen…

-Nos, hajnali 11-kor kővel kezdted dobálni az ablakom, majd beengedtelek, elkezdtél nyúlkálni a fehérneműim között majd pedig lefertőtlenítettem a sebeid – mutatott az arcomra, amit megtapintva valóban éreztem az arcomon. - És utána kidőltél.

-Sajnálom. - fogtam meg a fejem.

-És hogy vagy?- nyújtott át egy csésze kávét.

-Hát, kibaszottul hasogat a fejem, és fáj a fél arcom, de ezen kívül minden rendben. – mondtam szarkasztikusan.

-És emlékszem bármire a tegnapestével kapcsolatban?

-Hát, ködös… de azt hiszem igen… arra emlékszem, hogy idejöttem… meg a fehérnemű is élénken előttem van, édes!- nevettem fel, de abban a pillanatban a fejemhez is kaptam. – Rohadt fejfájás!- öklöztem bele az egyik pihe-puha párnámba, ami mellettem volt.

-Daniel…

-Ümm? – fordítottam felé a fejem. Még mindig az ágyon feküdtem ő pedig az egyik fotelemben foglaltam helyet.

-Miért jöttél ide tegnap? – fordult felém hirtelen.

-Candice… azt hiszem te más vagy… különbözöl mindenkitől, akivel eddig találkoztam. És nagyon köszönöm, hogy tegnap gondomat viselted, más nem tette volna meg…

-Barátok?- nyújtotta felém a kezét. Egy ideig merengtem csak, nem tudom, hogy mit is akarok ettől a lánytól, ahogy végignéztem rajta, tele van fénnyel, kedves, gyönyörű és páratlanul okos… Különleges.

-Legyen, barátok!- ráztunk kezet és egy nagy mosolyt láttam megjelenni az arcán…

Másnap reggel már a saját ágyamból keltem fel, első dolgom volt leütni a csörgő órát, ami már az idegeimre ment. Mivel már régen nem edzettem, úgy döntöttem eljött megint a tökéletes alkalom.

Húzódzkodtam, lenyomtam pár tucat fekvőtámaszt, de most nem volt túl sok kedvem többhöz. A gondolataim máshol jártak.

Megtudtam, hogy most lesz Candice barátnőjének a szülinapja.

Az asztalon lévő gyógyszereket „eltemettem” a zsebembe. Nem akartam, hogy bárki is meglássa, mert abból kérdezősködés lenne…- jutott hirtelen eszembe. Csak a biztonság kedvéért. Nem tudom mit mondanék, ha bárki rákérdezne…

***

A buliba érve el sem akartam hinni, hogy ezt mind maga Candy szervezte. A környéken lévő emberek közül szerintem mindenki ezen a szórakozóhelyen tömörült össze. De a legtöbbjükben azt bírtam, hogy köszöntek és kezet ráztak velem, részegen együtt mentünk hányni, de egyiküket sem ismertem. Sosem beszélgettem el értelmesen egyikükkel sem.

A zene bömbölt és ebben a tumultusban még csak senkihez sem lehetett szólni egy szót sem.

A bárhoz érve megláttam Candy-t éppen egyedül üldögélt és közben pedig ivott valamit, és ha a szemeim nem csalnak, akkor egy kólát. Nem láttam még egy lányt, aki ennyi évesen kólát szürcsölgetne, tiszta rejtély ez a lány.

-Szia Candy!- „ugrottam” mellé.

-Szia….! Itt vagy!- nézett rám mosolyogva, pont, úgy ahogy mindig szokott, ugyanazzal a csillogó szemmel.

-Itt… nagyon kitettél magadért, nagyon jó lett!- néztem ás vártam a reakcióját, mire egy picit elpirult, de mielőtt még meghallottam volna, mit válaszol, éreztem, hogy valaki hátulról megölel.

-Szia, Danii!- lépett elő mögülem egy szőke lány, végigmértem őt és láttam, hogy ettől elbátorodik.

Láttam a medálján, hogy Tiffany-nak hívják, ami nagyon nagy megkönnyebbülés volt, mert máshonnan nem jöttem volna rá a nevére.

-Szia Tiffii!...- mentem bele a buta becézgetésbe.

-Táncolsz velem?- nézett rám kedvesen én pedig közben Candy-re sandítottam, aki bátorítóan mosolygott rám, szinte láttam, hogy élvezi a helyzetet.

-Menj csak Danii!- tolt a táncparkett felé. A szemem villámokat szórt felé, de ő csak egyre jobb kedvre derült. Élvezte, hogy szenvedek.

Ahogy felértünk a zene váltott és feljött az egyik kedvenc számom. Körülöttünk mindenki táncolt már, Tiffany pedig csak arra várt, hogy én is elkezdjek mozogni.

Ütemesen kezdett ringani ő is, pont úgy, mint a zene, ami most beterítette az itteni teret. Láttam, hogy egyes párok már csókolóznak, de akadt olyan is, aki ennél tovább merészkedett…

Tiffany szőke lobonca már néha a szemembe talált, de a világért sem vettem volna el a kedvét azzal, hogy megállítom. Közben észrevettem, hogy mögöttünk Candy még mindig ott ült, mint ahol hagytuk a különbség az, hogy most már nem volt egyedül.

Egy pasas állt mellette, és meglepően csinyán bánt a hellyel, szinte semmi tér nem volt közte és Candy között.

Tiffany még mindig nem vett észre semmit és vígan táncolt körülöttem, de néha-néha kipislantottam mögötte és ránéztem Candy-re. Éppen felállni készült, és abban a pillanatban az ismeretlen idegen szeme máris lejjebb kalandozott Candy testén.

-Perverz disznó…- szűrtem magam elé a szavakat. Candy megindult a kijárat felé, én pedig arrébb lépve ezzel majdnem ellökve Tifft utána rohantam. Nem könnyítette meg a dolgom a 200 ember, akik mind akadályként voltak előttem, de végül elértem őt. A karjánál fogva visszarántottam, nagyon meglepődött. Én, ahogy ránéztem arra a mamlasz tagra hatalmas dühöt éreztem magamban.

-Mégis hova mész?- szorítottam meg a karját egy kicsit, mire neki azonnal eltorzult az arca. Nem akartam fájdalmat okozni neki, de a magamban lévő kitörő düh eluralkodott rajtam.

-Daniel…

-Hova?- néztem most már a férfit, aki most már közelt sem látszott olyan magabiztosnak, mint eddig.

-Daniel fejezd ezt be!- rivallt rám teljesen hangerővel, úgy hogy minden szavát ki tudtam venni, ami itt nagy szó volt.

-Ő a barátod?- nézett értetlenül a mellettem álló férfi, akinek mindjárt olyan szép „arcdíszt” varázsolok.

-Nem! Dehogyis!- válaszolt még abban a pillanatban Candy. – Csak a mosdóba készültem. Mike pedig csak el akarta kísérni az ajtóig…

- Tűnj el haver…- lökött egy picit rajtam, mire a figyelmem Candy rövid ruhájáról rá terelődtek.

-Mike… Mike… ne kérlek…- szólalt fel Can.

-Ó szóval Mike vagy, akkor gyere, beszélgessünk el egy kicsit Mike…- húztam arrébb.

-Daniel…- szólt megint Candy.

-Candy akár egy gyilkos is lehet, vagy lehet, hogy meg akar erőszakolni, nem is ismered…- néztem vissza.

-Te teljesen megőrültél!

-Nem, csak nem vagyok elbűvölődve a mosolyától és attól a két italtól, amire meghívott.

-Na, jól van, én ezt nem hallgatom tovább. - kapta fel a kabátját, ami nem messze volt.

-Ne, ne menj, le akarsz maradni arról, ahogyan a lovagod megverekszik velem?- üvöltöttem fel, mire néhány ismerős arc visszatekintett rám.

-Daniel ne csináld, nagyon szépen kérlek…- jött közelebb Can, könyörgő arccal.

-Mit ne csináljak, édesem?

-Ne rendezz jelenetet!

-Én, dehogy…- mondtam egyből ironikusan.

-Daniel!- kiabált rám Can és mire megint Mike-ra összpontosítottam a figyelmem, megpróbált behúzni nekem egyet. Meg kell, mondjam nagyon szánalmas húzás volt. Megfogtam a kezét és egy olyat vertem be neki, amitől a földre kényszerült.

-DANIEL!- hallottam meg magam mögött egy sikolyt. De mikor visszanéztem nem láttam mást, csak hogy Candy alakja távolodik tőlem. Kifelé igyekezett.

Még visszanézve láttam, hogy Mike a földön fetreng és hogy mindenki engem bámult, de nem törődtem vele, kirohantam az épületből…