1. fejezet
A nevem Caroline Forbes
és Angliában születtem, de mióta csak az eszemet tudom arra vágytam, hogy
Amerika lehessen az otthonom és bejárhassam a leghíresebb városait.
Sok mindent elterveztem
és szeretném, ha mind ez valóra is válna. Sosem adtam fel könnyen és nem most
fogom elkezdeni!
5 évvel ezelőtt:
Még középiskolás
voltam, és mint minden tini lánynál nálam is előjött a helyes srácok korszaka.
Fülig beleestem egy színészbe, aki nem más volt, mint Joseph Morgan. Ugyan csak
a filmvásznon láthattam eddig, de megfogattam magamnak, hogy egyszer találkozni
fogok vele.
.Így a listám még egy
dologgal bővült: találkozzak a leghelyesebb sráccal a világon és egyszer
megcsókolhassam. De mentségemre legyen, hogy nem volt nagy korkülönbség
köztünk, hiszen én éppen arra készültem, hogy megünnepeljem 20 születésnapomat
Joseph pedig 25 évesen már játszott sorozatokban, filmekben és nagy sikereket
ért el. Minden lány csak róla álmodott.
Jelen:
Szóval most pedig 25
évesen elérkezett az idő hogy valóra váltsam az egyik álmom. A családom
kapcsolatainak révén Amerikában egy csodálatos állásom lehet majdnem olyan
amilyet mindig is szerettem volna. Nehéz volt eldöntenem mi is az, ami le tudna
kötni egy életen át és visszagondolva fogalmam sincs mi az, ami ahhoz vezetett,
hogy reklámtervező akarjak lenni.
Ez egy olyan munka,
amiben különféle prezentációkat kell tartani. Ha egy termék kikerül a polcokra
a reklámozásra, a felkérnek embereket, majd kiválasztják, aki a legjobb.
Tudom, nem hangzik, úgy
minta különleges lenne, mert nem egy hős tűzoltó vagy egy híres popsztár, de az
biztos, hogy kell hozzá kreativitás és van benne kihívás is, ami nekem tetszik.
Így a család egyik
barátjához, anyukám régi fősulis barátnőjéhez költözhetek, hogy megtudjam vajon
min lesz a sorsom a cégnél, és egyáltalán, hogyan boldogulok majd Amerikával.
És nem is egy kis városba költözöm, hanem New Yorkba.
Ott egy cégnél
felvételt intéztek nekem, de egyelőre csak egy asszisztensi állást, amiről nem
sok jót mondanak kivéve, hogy talán így feljebb juthatsz a szamárlétrán.
Ami egy szebb jövőről
árulkodik, de mi van, ha soha nem történik meg, és örökre ott ragadok, mint a
„kávéhordó lány”?
**
Péntek reggel készen
álltam, hogy anya és apa kíséretével elinduljak a reptérre és neki kezdek a
saját életemnek.
Mikor beléptem a reptér
ajtaján hatalmába kerített egy érzés, amit nem hittem, hogy valaha fogok
érezni. Félelem. Kétségbeesés. Bizonytalanság. Szinte égette a torkom és attól
féltem, ott a reptéren "száguldozó" szél fog ledönteni a lábamról.
Azt éreztem bárcsak haza mehetnék és ugyanúgy, mint kiskoromban anyával és
apával szó kirakóst játsszak egy pohár forró csokival a kezemben, hogy nem
leszek képes egyedül véghezvinni, amit elterveztem és őszintén utáltam ezt az
érzést. Majd mintha anya csak olvasott volna a gondolataimban oda jött hozzám a
kezeit magabiztosan körém fonta. Olyan jó illata volta hajának, ahányszor csak
megöleltem, megnyugtatott, biztonságban éreztem magam. Majd hirtelen szinte
alig halhatóan a fülembe súgott:
- Minden rendben lesz
erős vagy és tudsz magadra vigyázni. Nagyon büszkék vagyunk rád!- és közben
elsöpört egy tincset a szememből.
Lehet, hogy magát is
próbálta meggyőzni, de az biztos, hogy engem megnyugtatott. Legalábbis valahogy
felszálltam a gépre, még ha könnyes búcsút is kellett intenem mindennek a régi
életemből.
A repülő út nem tűnt
hosszúnak vagy csak teljesen elvonatkoztattam mindentől és nem is figyeltem mi
történik éppen körülöttem. Egy kedves idős hölgy mellett ültem, aki nem tűnt
túl beszédesnek szóval némán telt az egész utam.
Leszálláskor minden
rendben ment, már várt rám anya régi barátja Jenna néni a reptéren.
- Óóó hát itt vagy!
–tárta ki a kezét ölelésre.
- Itt!- mondtam
bizonytalanul, mert még én magam is alig akartam elhinni, hogy igaz.
- Hogy utaztál?
- Jól. Köszönöm.
- Hogy fogadták a
szüleid, hogy eljöttél?- tért rá egyből a lényegre.
- Jól bár
elérzékenyültek, de ez természetes nem?- vontam fel a szemöldököm és közben
felidéztem a reptéren történt dolgokat.
- De az. Szerintem
imádni fogod New Yorkot!
- Igen az biztos!
Mikor megérkeztünk
Jenna lakására meglepődtem, mert nem az az otthonos, bensőséges lakás fogadott,
mint otthon, hanem fényűző szobák tele antik bútorokkal és ősrégi könyvekkel.
Mikor először megpillantottam Jenna nénit nem gondoltam volna, hogy ilyen
kifinomult ízlése van, de a lakása egészen mást tükrözött.
Joseph szemszög:
Évek óta különféle filmekben
és sorozatokban játszani volt a fő dolgom, de most valami változásra vágyom!
Sosem hittem, hogy eljuthatok ideáig, de most, hogy itt vagyok, azt kell,
mondjam, talán nem a siker a legfontosabb dolog az életben.
Imádok színészkedni, ez
tölti ki az időm nagy részét, de valami úgy, érzem, hiányzik, és nem tudom, mi
lehet az!
A legújabb film nagyon
sikeres volt, de mivel a főnököknek ez sem volt elég, úgy diktálták köteles vagyok, úgy tenni a színésznő társammal mintha valódi
kapcsolatot ápolnánk, magyarul játsszuk azt, hogy együtt járunk.
A menedzserem pedig szó
nélkül belement, ami engem egy kicsit kellemetlenül érintett, mert semmi kedvem
nem volt ahhoz, hogy a nyakamba varrjanak egy álbarátnőt. Kedves lánynak tűnt
csak egyszerűen nem az én esetemnek.
Éppen végeztem a
forgatással a film folytatásához, és a kocsimat vettem célba a parkolóban,
mikor ott termett előttem kolléganőm- álbarátnőm Emily.
--Szia,
szépfiú!
Caroline szemszög:
- Csodálatosan néz ki
ez ház!- nyögtem ki mikor már végre észhez tértem az ámulattól.
-
Köszönöm. Érezd magad otthon, és ha kell valami, csak szólj nekem!-
mutatott magára egy nagy mosoly kíséretében.
-
Rendben, köszönöm úgy lesz!
-
A te szobád arra van! –mutatott az emeletre Jenna.
-
Hol is pontosan?
-
Harmadik ajtó balra!
-
Köszi.- hadartam el és siettem is fel az új szobámba.
Mikor kinyitottam az
ajtót, ha lehet még nagyobb meglepetés ért, mint mikor a nappalit néztem.
Olyan volt mintha
tévedésből egy hercegnő szobáját kaptam volna.
Az ágyam hatalmas volt
és a ráterített selyem pedig kellemesen simogatta a bőröm, mintha csak
egy kiscicához bújtam volna.
A falon lévő óra
réginek tűnt, ezért elég óvatosan bántam vele. De nagyon ízléses volt, tükrözte
a házban uralkodó stílust! Az ablakom az ágy mellett volt, a rajta lévő
rózsaszínes függöny, aranydarabokkal pedig feldobta a szobát, ahogy a nap pedig
beszűrődött, megvilágítva a kis arany díszeket, csillogást adott a falnak.
Miután minden négyzetét
végig mértem a háznak eszembe jutott, hogy talán Jenna segítségemre lehetne az
interjú felkészülésében.
-Jenna!- kiabáltam,
mert nem tudtam a ház vajon melyik részében lehet.
-Igen?- hangzott a
válasz nem is olyan messziről.
-
Mondd csak, nem tudnál nekem segíteni az interjúban? Mármint te ismered
őket… mivel tudom le venni őket a lábukról?
-
Hát, a legfőbb dolog, amit az interjúról jó, ha tudsz, hogy
magabiztosnak kell tűnni, de nem önteltnek. Érted?
-
Igen.
-
Mondd csak, nincs kedved elmenni, vásárolni és nézni egy ruhát az
interjúra?
-
De persze csak hozom a táskám és indulhatunk.
-
Oké.
Joseph szemszög:
- Szia!- vetettem oda
Emilynek hanyagul
- Mész is?- kérdezte
lekerekített szájjal, mintha egy kis óvodás lenne.
- Igen, dolgom van!-
mondtam ugyan olyan rideg arckifejezéssel, mint az előbb.
Ezzel a végszóval
beültem a kocsiba és csak mentem, amíg ki nem került a látókörömből a stúdió.
Nem tudom miért Emilyre haragudtam, de úgy láttam mintha ő ezt az egész
helyzetet még élvezné is.
Rögtön a menedzserem
jutott eszembe, hátha ő tud segíteni, úgyhogy vettem egy éles kanyart a
kocsival és elindultam az irodája felé.
Mikor megérkeztem éppen
a papír munkát csinálta, de ennek ellenére kitörő mosollyal fogadott.
-
Szia, Joseph! Ülj csak le!
-
Rendben. Kösz.
-
Mi szél hozott?
-
Beszélni szeretettem volna veled valamiről... amit nem könnyű kimondani,
de muszáj....én nem akarom eljátszani, hogy Emily pasija vagyok . Idegesítő kis...kis…
-Értem. Tudom, ismerem.
- Valami újra vágyom, hogy valami igazi dolog
történjen velem. Megértesz?- néztem rá kétségbeesett tekintettél, hogy mentsen ki
ebből a helyzetből.
-
Hát persze!- mondta mosolyogva.
-
Komolyan?
-
Persze. Figyelj, beszélek a főnökkel és valahogy kikönyörgöm, hogy ne
kelljen Emilyvel szerelmes párt alakítani, de ez minden mit tehetek semmi több.
Nem ígérek semmit. Oké?
-
Köszönöm.
Már éppen arra
készültem, hogy haza induljak mikor észrevettem, hogy a stúdióba hagytam a
szövegkönyvet, így muszáj volt vissza mennem!
Mikor belépetem a
terembe megláttam Emilyt a rendezővel és nem akárhogyan, mert éppen csókolózás
közben rontottam rájuk.
-
Óó… bocsánat! - szabadkoztam és azonnal el is akartam rohanni, de nem
nagy sikerrel menekültem meg. Mert mind a ketten utánam eredtek.
-
Várj! Ne siess annyira! Az, amit láttál nem az, aminek tűnik!- majd azt
éreztem, hogy a vállamnál fogva vissza rántanak, és Daviddel a rendezővel találtam
magam szembe.
-
Á, igen? És akkor te éppen nem a
szájába matattál a kolléganőnknek, ugye?- vádoltam meg azonnal.
-
De, de ez bonyolult!- mondta Emily, amikor már ő is szóhoz tudott jutni.
-
Ez nem bonyolult, neked feleséged van, hogy gondoltad ezt?- fordultam
vissza David felé.
-
Tudom. - mondta David lelkiismeret furdalás nyoma nélkül.
De mi ezt nem terveztük
meg csak megtörtént és most, hogy te is tudod, mi történt, hallgatnod kell róla!
Nem árulhatod el senkinek!- majd fenyegetően meglóbálta a mutatóujját előttem.
-
És ha igen?- léptem hozzá egy lépéssel közelebb és közben pedig még
mindig az ijesztő barna szemeibe néztem.
-
Akkor szembe kell nézned azzal, hogy munkanélküli leszel életed hátra
lévő részében, nem beszélve a barátaidról például a menedzsered, aki úgy hallom
sokat dolgozott, hogy eljusson ide. Milyen szomorú lenne, ha hirtelen
munkanélkülivé válna, nem de?
-
Nem tennéd…- komorultam el a
szavak hallatára.
-
Ó dehogy is nem!- nevette el magát, amitől ökölbe szorult a kezem, és
hirtelen olyan késztetést éreztem, hogy rögtön bemossak ennek a szemétnek, de
tudtam, hogy nem tehetem, mert így tönkre tennék mindent, ezért türtőztettem
magam.
-
Rendben, megtartom a titkotokat. - morogtam magam elé, de tudtam, hogy
minden szót értettek, mert David az önelégültség félre nem téveszthető tüneteit
mutatta.
-
Lenne még itt valami... a menedzsered szerint nem akarod tettetni, hogy
ez a gyönyörű hölgy a barátnőd- mutatott Emilyre.
-
Igen igazi- szűrtem ki a szavakat és közben csak lenézően bámultam rá.
-
Hát, mivel nem örülnénk neki, ha kiderülne a mi kis ügyünk, örülnék, ha
még egy kicsit eljátszanád, hogy az udvarlója vagy. Menni fog?- közben pedig
közelebb jött hozzám és megigazította a nyakkendőm, amitől a kelleténél
is szorosabb lett.
-
Igen- adtam meg az erőltetett választ.
-
Ja, és van még egy meglepetés is, amit majd a kis segéded biztos megoszt
veled, azt ajánlom, hívd fel!- célozgatott Ian-re, majd megfogta Emily kezét,
és kézen fogva bementek, ezzel egyedül hagyva engem.
Viszont megfogadtam a
tanácsát és elkezdtem Ian számát tárcsázni, aki már évek óta a menedzserem és
nem tudtam volna elviselni, ha miattam kellett volna elveszítenie a munkáját,
amit tudom, hogy mindennél jobban szeret!
- Szia, találkozzunk
most! Beszélnünk kell!
- Szerintem is. Van egy
jó hírem.- mondta Ian és nagyon úgy tűnt, hogy a hangja a boldogságtól cseng...